A módszert az orvosi és pszichiáteri diplomáját Bécsben megszerző Jacob Levy Moreno (1889-1974) dolgozta ki a XX. században. Moreno számos csoporthelyzetet vizsgált, Bécs parkjaiban elhagyatott gyermekek játékát figyelte meg, tábororvosként átszervezte a menekülttáborban élőket, később megalapította a „Rögtönzések Színházát” (Stegreiftheater), melyben újsághírek alapján improvizáltak a résztvevők jeleneteket. Moreno 1925-ben New Yorkba ment, ahol pszichiáterként megalkotta és továbbfejlesztette a pszichodrámát, s összekapcsolta azt a szintén általa kidolgozott szociometriával, a csoport emocionális és kapcsolódási struktúrájának vizsgálására és megértésére alkalmas módszerrel.
Moreno 1974-ben bekövetkezett halála után művét felesége és tanítványa Zerka Moreno, valamint további tanítványai folytatták: mindegyik földrészen elterjesztve a pszichodrámát.
Magyarországon Pető András orvos-gyógypedagógus-mozgásterapeuta meghívására tett látogatást Moreno. Ennek a látogatásnak a hatására, Mérei Ferenc honosította meg a pszichodrámát hazánkban az 1970-es években.
1989-ben megalakult a Magyar Pszichodráma Egyesület, amely összefogja a pszichodráma módszerével dolgozó szakembereket, foglalkozik a pszichodráma képzéssel, valamint információt biztosít a dráma iránt érdeklődők számára.
Az Egyesületről bővebb információt a következő oldalon találsz: www.pszichodrama.hu